Már csak néhány hete maradt Bock Attilának – ismertebb nevén: Máriónak – és kedvesének, hogy megszervezzék a nagy napot, ugyanis tavasszal a zenész elveszi a párját, Izabellát. |
A harmonikás még tavaly januárban mutatta be új párját, akiről úgy nyilatkozott, el tudná képzelni vele a közös jövőt. Ősszel úgy döntött, nem vár tovább, megkéri szerelme kezét. A leánykérést karácsonyra tervezte.
"Megkértem Adriennt, egy kis unokatestvért, hogy az ajándékosztás után indítsa el a Back II Black Mindentől távol című számát, hogy fokozzam a hangulatot. Az egész család meglepődött, Izabella pedig olyan szélesen mosolygott, hogy az a kép egy életre a szívembe vésődött. Azonnal igent mondott, majd megcsókolt. Pár perc múlva pedig előkerültek a talán már szilveszterre vásárolt pezsgők, amikkel koccintottunk a közös jövőre"
– emlékezett vissza a lánykérés csodálatos pillanataira Márió a Story magazinnak, akinek már csak az esküvőszervezés miatt fáj a feje, hiszen néhány hét múlva el is jön a nagy nap.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak