topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

poorpeter megje01

Budapest — A fellépések után mindig siet haza Poór Péter (75), hiszen várják otthon.

Szeretett felesége, Ili (74) évek óta súlyos betegséggel küzd, az utóbbi két esztendőben pedig kerekesszékbe kényszerült, ami megnehezíti a család mindennapjait, különösen mivel Poór a 96 éves anyósát és annak 103 éves nővérét is ápolja. Nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy az énekes 57 év után is annyi fellépést vállal, mint a húszévesek, szinte soha nem áll meg.

– Rám marad a bevásárlás, a házimunka, mosás, takarítás, én megyek gyógyszertárba, és néha még a konyhába is bemerészkedem, ha nagyon muszáj – nyilatkozta a Blikknek a Fekete vonat és az Utánam a vízözön énekese.

Ritkán beszél magánéletének erről a részéről, mert nem szeretné, ha a közönséget elszomorítaná, inkább a fiatalságukat akarja visszahozni. Éppen ezért nem is részletezi, milyen egészségi kálvárián mentek keresztül, de elismeri, nem könnyű az életük a neje állapota miatt.

– Amióta Ilike mozgássérült, meggyarapodtak a teendőim a fellépések és tanítás mellett, ez igaz, de egy pillanatig sem panaszkodom, mert szeretem az életemet, és jól érzem így magam. Hiába érek haza hajnalban egy koncertről, nem alszom délig, hanem korán reggel kelek, mert megetetem a hét cicánkat. Persze elfáradok én is, és jó lenne néha pihenni. Ha van egy kis szusszanásnyi időm, akkor csukott szemhéjon keresztül nézem a tévét, míg a feleségem rám nem szól: horkolsz, kapcsold ki! – mondta Poór Péter.

A zenész igazából öt éve nem volt szabadságon, de időnként így is szüksége van segítségre, mivel anyósával és a hölgy nővérével is kell foglalkoznia.

– Idősek már, és nagyothallanak, így mindig fel kell mennem az emeletre, ha mondani akarok nekik valamit – mesélte Poór. – Amikor nem vagyok otthon és segítségre van szükségem, akkor gondozónőt hívok, aki órabérbe eljön. Igyekszem mindenhol helytállni és a lehető legtöbbet nyújtani mindenkinek: a szeretteimnek itthon és a közönségnek a színpadon.

Karácsonykor is helytállt

Mivel Ili kerekesszékhez van kötve, ők látják vendégül otthonukban a népes családot az ünnepek alatt. Poórékat a gyerekek mellett 12 unokájuk és 2 dédunokájuk is meglátogatta karácsonykor.

– Nagy családi összejövetel volt, 24-én jött hozzánk a két fiam a családjukkal és a nővérem. Másnap a feleségem oldaláról látogatott meg a legidősebb unoka a két kis dédunokával és Ilike fia a feleségével, négy lányával, 26-án pedig a másik fia érkezett a családjával. Mind a három nap zajlott egy kis ünnepség – emlékezett vissza Poór Péter. – A párom egészségi állapota miatt én voltam az egyedüli vendéglátó, nem sokat pihentem, de megérte, mert együtt volt az egész család!

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva