• _blank

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

  • Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Mély sebeket hagyott Singh Viki lelkében mindaz, amit kislányként kellett átélnie. Sok év eltelt, de hiába, ráadásul felnőttként még több bántalmazással kell szembenéznie.

 

 

 

„Minden bántó szó belém égett” – mondta a Hot magazinnak az énekesnő. „Az általános iskola nyolc éve alatt végig én voltam az osztály büdöskéje. Bántottak a bőrszínem, az öltözködésem, a súlyom, de még a tehetségem miatt is. Ha csak levegőt vettem, az is zavart másokat. Ennek az lett az eredménye, hogy nem mertem vállalni magam. Az volt a fontos, hogy ne tűnjek ki a tömegből, mert akkor kevésbé leszek mások céltáblája.”

Nagyon sok atrocitás érte az énekesnőt.

Viki 30 éves kora után kezdte úgy érezni, hogy változtatnia kell. Kineziológushoz ment, hogy képes legyen maga mögött hagyni a gyerekkori sérelmeket. Azt mondja, volt, hogy még a nevét is meg akarta változtatni, mert abból is kitűnik indiai származása, ami miatt gyakran bántották, sőt, még most is előfordul, hogy bántják a közösségi oldalain.

„A közösségi oldalaimon rengeteg elfogadást és szeretetet kapok az emberektől, de sok a gyűlölködő üzenet is. Van olyan férfi, akit akárhányszor tiltok le, új profilt csinál és szüntelenül támad. Az életemet fenyegeti és a családomét is. Mivel arc nélkül kommentel, nem tudom felmérni, hogy ártalmatlan, vagy veszélyes emberről van-e szó. Nem akarom túldramatizálni a helyzetet, de igenis félelemben élek" – mondta a lapnak Viki.

Forrás: Blikk

Fotó: Singh Viki Instagram

Nincsenek események a napárban

Műsornaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben