topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Jövőre ünnepli fennállásának félszázadik évfordulóját az Apostol együttes.

 

Történetük 1970 nyarán indult, amikor a komolyzenét tanuló fiatalok, akikben buzogott a tettvágy és a beat zene iránti vonzalom, úgy gondolták, összeállnak közösen zenélni. Sikerrel szerepeltek különböző fesztiválokon, a televízióban is lehetőséget kaptak, ennek köszönhetően döntöttek úgy, hogy hivatásos együttessé válnak. Meződi József csatlakozása megreformálta a csapatot, az addig játszott jazzrock műfajról áttértek a könnyűzenei szférába. A váltást követően népszerűségük még tovább nőtt, olyan slágereik születtek többek között, mint az "Okosabban kéne élni", a "Nehéz a boldogságtól búcsút venni", vagy az "Eladó, kiadó most a szívem".

 

 

Azóta is folyamatosan koncerteznek belföldön és külföldön is, közel tízezer fellépésen vannak túl. 2020. március 20-án igazi különlegességgel készülnek rajongóiknak, a nagykoncert során a Papp László Budapest Sportarénában végigveszik majd különböző korszakokat, illetve olyan szerzemények is felcsendülnek majd, melyeket csak ritkán játszanak!

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva