• _blank

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

  • Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Gyógyulása után családjával és barátaival igyekszik tölteni legtöbb idejét Bangó Margit, így alkotva maradandó emlékeket.

 

Bangó Margitnál még 2003 diagnosztizáltak mellrákot, amit az orvosok azonnal meg is műtöttek, így sikerült meggyógyulnia. Tavaly azonban attól tartott, hogy esetleg kiújult a betegsége, ami nagyon megijesztette, de mint kiderült, az ijedelem nagyobb volt mint a baj, mert egy jóindulatú elváltozásról volt szó.

Ám gyógyulása óta sok minden megváltozott körülötte. Folyamatosan orvosi vizsgálatokra jár és szabadidejében az eddig megszokottól még többet igyekszik családtagjaival tölteni.

„Rendszeresen járok orvoshoz, és szerencsére mindent rendben találtak. Nem félek, mert hiszem, hogy az Jóságos Úristen vigyáz rám, én pedig az ő kezébe adtam a sorsomat. Helyette igyekszem az életem minden napját boldogságban megélni. A családom és a közönség szeretete ad erőt mindenhez. Szeretnék az unokáimnak, Vivikének és a kis Tinámnak minél több dolgot átadni. Tanítom őket sütni, főzni, sokat énekelünk, és mesélek nekik” - mondta a Lokálnak Bangó Margit, hozzátéve, Tina már a továbbtanuláson gondolkozok, ami különösen boldoggá teszi őt, hiszenneki nem volt ilyesmire lehetősége, mert egészen más értékrend szerint nevelték.

 


Most az énekesnő azt is elárulta, ha nem épp családjával akkor barátaival igyekszik élvezni az életet. Bár kikapcsolódási szokásai kissé megváltoztak.

„Igen, néha esténként eljárok a barátnőimmel. Nekem is szükségem van a társaságra. Sajnos ma már nincsenek élő cigányzenés mulatók vagy kellemes bárok, ahol kulturáltan lehet szórakozni, ezért máshol kapcsolódom ki. Ebben semmi rossz nincs.”

 

Forrás: Blikk információ

Kiskép: wikipédia

Műsornaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben