topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Csütörtökön tartotta születésnapi buliját a zeneszerző-előadó Marcellina, akinek többek között a Sexy Lady és az Újságárus Lady című slágerek fűződnek nevéhez.

 

A partin olyan művésztársak köszöntötték, mint pl. B. Tóth László, Vincze Lilla, Kiki, Szenes Andrea, Dévényi Tibor és nem utolsó sorban Fásy Ádám, akihez a munkakapcsolat mellett több évtizedes barátság fűzi. A születésnapost az a meglepetés érte, hogy a Zeneexpressz házigazdája, Fásy Ádám a szaxofonok királynőjévé koronázta!

„Ádámban soha nem csalódtam, rá minden esetben számíthatok. Mindig meg tud lepni, így volt ez most is. Alig akartam hinni a szememnek, mikor láttam, hogy mire készül! Mit mondjak… Meghatódtam, és nagyon jólesett, hogy jóvoltából királynővé avanzsáltam elő!” – mondta elérzékenyülve Marcellina.

 

Nagy volt Marcellina öröme


Az énekesnő pályafutása elején a hamar népszerűvé váló Kócbabák trió alapító tagja volt, melyben Csepregi Évával és Fábián Évával énekelt együtt. Később a Marcellina PJT formációval több sikeres lemeze jelent meg itthon és külföldön is. Ma már korát meghazudtoló energikusságával és szépségével itthon szórakoztatja a közönséget.

 

 

 

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva