topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Budapest — Mikulásnak állt Csongrádi Kata (65). 

 

Az énekesnő visszament volt általános iskolájába, hogy ajándékkal és egy közös dallal kedveskedjen a diákoknak.
– 15 éve a Baross Gábor Általános Iskolával közösen létrehoztunk egy alapítványt, aminek az a célja, hogy támogassuk a hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekeket – kezdte lapunknak Csongrádi Kata, aki a színjátszó szakkörnek jelmezeket adott korábban, de mindig lesi, hogyan segíthet a tanulóknak.
– Életem legszebb éveit köszönhetem az iskolának, ezért természetes, hogy mindent megteszek a diákokért. A gyerekek mindig őszinték, a szeretetük is az. Nem is tudom elmondani, mekkora öröm, amikor megölelnek, közös fotót kérnek tőlem, vagy amikor együtt éneklünk. 2019. február 9-én lenne az én drága férjem, S. Nagy István 85. születésnapja, amelyet egy koncerttel ünneplünk. A gyerekek szintén fellépnek velem a Stefánia-palotában, már gyakoroltunk is pár dalt – mondta az énekesnő, aki nem érkezett üres kézzel az iskolába. Vitt biosüteményeket, édességeket, valamint a robotika szakkörnek egy legórobotot is átadott.

 

Nagy volt a gyerekek öröme (foto: facebook)

 

– Sikerült egy olyan számítógépet ajándékoznom az iskolának, ami rendkívüli módon fejleszti a gyerekek kombinációs képességeit. Én is nagyon szerettem gyerekként ajándékot kapni, most pedig Mikulásként rajtam van a sor, hogy én szerezzek örömet másoknak – árulta el az énekesnő.

 

Forrás: Blikk

Kiskép: facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva