topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 
 Bodrogi Gyula Blikk

 Tervei szerint augusztus végén szerette volna eldobni a botot Bodrogi Gyula, ám a Nemzet Színészének fel kell arra készülnie, hogy a járását segítő eszköz egy ideig még hű társa marad.

A hazai színjátszás élő legendája azonban nem csügged, hiszen ugyan nem gyógyult fel teljesen a tavaly év végi balesetéből, a szeretett színpadról egyáltalán nem kell lemondania.

Bodrogi Gyula a tavalyi balesetéből még nem gyógyult fel teljesen, de aktívan készül a következő színházi évadra

Bodrogi jelenleg bot segítségével jár, de eltökélt, hogy idővel teljesen felépül és szükségtelen lesz az eszköz

Az előadásokban már korábban is megoldották, hogy a sérülése ellenére szerepelhessen, például kerekesszéket használt

Örömmel és várakozással tele készül a következő színházi évadra Bodrogi Gyula. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt december 23-án érte baleset, amikor a sötét és jeges lépcsőn megcsúszott egy vendégségből távozva. Azonnal kórházba került, ahol kiderült, a jobb combcsontja repedt meg, műteni kellett. Ez azonban nem hátráltatta a 91 éves művészt, amint tudott, visszatért a színpadra, és míg a Karinthy Színház Nagymester című előadásában eleve kerekesszékben kellett szerepelnie egészségesen is, a Nemzet Színház Olasz szalmakalap című darabjában is készítettek számára egyet, hogy újra a rajongó közönsége elé állhasson, pontosabban gurulhasson. Persze továbbra is célja volt, hogy teljesen felépüljön, ám úgy tűnik, a bot egyelőre marad, mint segítő eszköz, amely a többi Bodrogi által játszott előadásba is beilleszthető.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva