topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 
 Vsry Andr
 A 2016-os Sztárban Sztár című műsorban való szereplése után, 2025-ben ismét versenybe száll az ország legsokoldalúbb előadója címért Vásáry André.

Az énekes mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban teljesítsen. Őszintén beszélt arról is, hogy jelenleg miért nincs párkapcsolata.
Idén a második All Stars évaddal, összességében pedig a 11. szériával tér vissza a TV2 képernyőjére a Sztárban Sztár. Már nem sokat kell várniuk a nézőknek, ugyanis szeptember 7-én, vasárnap indul a vadiúj évad, amelyben ismét hazai és külföldi előadók bőrébe bújnak magyar sztárok.
A 12 női és 12 férfi versenyző között szerepel Vásáry André is, aki eddig is gyakran mozgott a zenei pályáján az opera és a popzene határán. Korábban már bebizonyította, milyen tehetséges, hiszen 2016-ban csak nem sokkal a döntő előtt esett ki, most viszont egy új oldalát akarja megmutatni.
– Én élvezni szeretném a műsort, s örülnék, ha a verseny feléig eljutnék. Akkoriban mindig úgy éreztem, kiesem az aktuális héten, de a közönség szeretete sokáig vitt előre – mondta a TV2 sztárja.

A feladata továbbra sem egyszerű, hiszen a lehető leghitelesebb ének- és táncprodukciókat kell nyújtania a színpadon hétről hétre teljesen más stílusban.

André a szerelmi életéről is megszólalt, bevallva, 43 évesen ismét szingli.

Nem talált rám a boldogság, de nem is keresem görcsösen. Fejlődöm, én is érek, önfejlesztek, és bízom benne, hogy bevonzom azokat az embereket, akikkel valóban tudok kapcsolódni – mesélte a Borsnak.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva