topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 
 Roby Lakatos

 Roby Lakatos zenészcsaládba született. Hatévesen már Dankó Pista hegedűjével állt színpadra, nyolc évvel később pedig Járóka Sándor együttesében játszott. 1985-ben költözött külföldre a zenekarával, majd a világhírnévig jutott. A művészről kevesen tudják, hogy kiskorában inkább dobolni szeretett volna.

– Egy gyerek azt próbálja utánozni, amit otthon lát. Én is ilyen voltam, mindig hegedülni akartam, mert ez a hangszer olyan volt számomra, mint egy játékszer, egészen hatéves koromig. Ezután ugyanis már elkezdtem igazából tanulni a játékot. Nagyon szigorú volt a professzorom, féltem tőle, és eldöntöttem, hogy inkább dobos szeretnék lenni. A családom azonban nem engedte, hogy váltsak. Most viszont a második gyerekkoromat élem, van három dobom, és amikor csak tehetem, gyakorolok – mesélte a zenész az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vendégeként.

A művész néhány éve költözött haza Belgiumból, és nemrég arról beszélt lapunknak, hogy sokkal jobban érzi magát Budapesten, mint Brüsszelben.

A messze-földön híres hegedűvirtuóz továbbra is járja a világot, de mindig siet haza, mert már három unoka is várja itthon. Közülük a tízéves Misike „természetesen” már régóta hegedül, nem is akárhogyan.

Forrás: Blikk

 

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva