topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs végre elárulta mi van köztük Blikk

 A hetek óta tartó találgatások után Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs most először adtak közösen interjút.

A két hazai híresség az utóbbi időben egyre több időt töltött együtt, most pedig őszintén elmondtak mindent kettejük kapcsolatáról, továbbá arról, hogy a róluk szóló pletykák közül mi igaz, illetve mi kitaláció. Emellett egy nagy bejelentéssel is készültek.
Már több hete találgatják a rajongók, mi is lehet Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs között. Az énekesnő és az üzletember egyre több időt tölt együtt, ráadásul nemrég egy étteremben is együtt mutatkoztak. Bár külön-külön már mindketten nyilatkoztak a kapcsolatukról, most először álltak együtt a kamerák elé.


Nagy bejelentést tettek

„Be is szeretnénk jelenteni valamit, hogy mától abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy én lettem a menedzsere” – közölte Szolnoki Szabolcs az interjú elején.

Ennek oka, hogy az énekesnő úgy érezte, előző menedzserével nem olyan tempóban haladt a karrierje, ahogy szerette volna. Hozzátette: hogy az elmúlt három évben nem foglalkozott zenével a magánéleti problémái miatt, és előbb ezeket szerette volna rendezni. Most úgy érzi, az 52 éves üzletemberben megbízhat, ezért adta a kezébe a karrierjét.

Bár Szolnoki Szabolcs több sikeres vállalkozást is vezet, zenei menedzserként először próbálja ki magát. Kijelentette, hogy mindent megtesz majd Barbi karrierje érdekében.

A kapcsolatuk néhány hónapja kezdődött, miután Barbi reagált Szabi egyik Instagram-sztorijára. Ebből elindultak a beszélgetések, majd Szabi elhívta vacsorázni.

Szabi nekem így most az életemben ilyen védelmező szerepben is van

– árulta el Barbi, aki szerint továbbra sem érez a barátságnál többet Szabi iránt. Szabi pedig bár vonzódik az énekesnőhöz, már el tudja képzelni, hogy férfi és nő között létezik barátság.

„Én most is vonzódok hozzá. (…) Szép a bőre, különleges az egész megjelenése, szép a haja… nekem ő nagyon tetszik, de most már el tudok képzelni férfi és nő között barátságot, mert van ilyen” – mondta Szabi, Barbi pedig hozzátette: jelenleg nem nyitott a szíve egy új kapcsolatra.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva