![]() |
Veréb Tamás már fiatalon megtapasztalta, hogy a házasság nemcsak a boldogító igen kimondásáról szól, hanem az érettségről és a mély elköteleződésről is. |
Az első frigye gyorsan véget ért, de néhány évvel a válása után újra rátalált a szerelem, és Koltai Vivien oldalán most úgy érzi, végre megtalálta azt a társat, akivel valóban örökre tervezhet. A szerelmesek nem is várnak sokáig: az eljegyzésük után már javában szervezik az esküvőjüket.
Veréb Tamás először fiatalon, 25 évesen nősült, ám bevallása szerint utólag úgy érzi, sem ő, sem az akkori felesége, Klajkó Szandra nem volt érett a házasságra. Noha az énekesnővel majdnem hét évig egy párt alkottak, a boldogító igen kimondása után alig telt el egy év, máris búcsút intettek egymásnak. Néhány évvel a válása után azonban ismét rátalált a szerelem a fiatal színész-énekesre, aki a szintén szakmabeli Koltai Viviennek már meg is kérte a kezét. Veréb idén januárban jelentette be az örömhírt, miszerint feltette a nagy kérdést kedvesének, amire egy „nagy kövér igen” volt a válasz, és a jelek szerint a szerelmesek nem is sokáig húzzák a jegyességük idejét, hiszen már el is kezdték szervezni a nagy napjukat.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak