![]() |
Összesen öt műtéten esett át eddig Horváth Éva, aki még tavaly szenvedett motorbalesetet Balin. |
Az ex-szépségkirálynőnek nyílt lábszár- és bokatörései lettek, ráadásul egy makacs baktérium is nehezíti a gyógyulását. Most ismét műteni kellett volna, ám a beavatkozást elhalasztották.
- A végén elhalasztották, mert nagyon későn végeztek a doktor urak, aminek én egyébként örülök, úgyhogy nem volt tegnap semmi – mondta el 24 óráig látható Instagram történetében Horváth Éva, akit lapzártánkig nem értünk utol, így nem tudni, túlesett-e már a hatodik műtétjén.
Mint korábban elmondta, a kórházban rengeteg szabadideje van, és számos ötletet kapott a követőktől, hogy mivel töltse el azt. A választása végül a természetgyógyászatra esett. Fitoterapeuta képesítést szeretne szerezni, vagyis gyógynövénygyógyászattal kíván foglalkozni. - Szerintem rengeteg gyógynövény is megtalálható otthon, csak eddig nem ilyen szemmel néztem rájuk, és nem használtam fel őket. Most viszont tudok majd másoknak is segíteni, magamon is tudok segíteni és az egész családomon is - mondta korábban ezzel kapcsolatban.
Forrás: Blikk