topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Horvath Eva fotó: Fuszek Gabor

 Igencsak rájárt a rúd az elmúlt évben Horváth Évára, ugyanis több balesetet is szenvedett, ám november végén mellbevágó hír érkezett: Balin súlyos sérülésekkel szállították kórházba egy motorbaleset után, amelynek következtében több műtéten is átesett.

Az egykori szépségkirálynő a karácsonyt is a kórházban töltötte, most pedig kiderült, hogy hónapokba, sőt, akár évekbe is telhet, mire teljesen felépül, ugyanis most egy komoly fertőzést kell legyőznie.
Élete legnehezebb időszakát éli Horváth Éva, akinek az elmúlt hónapokban több balesete is volt, ám a poklok pokla csak ezután kezdődött számára. A volt szépségkirálynőt novemberben motorbaleset érte Balin, amelynek következtében nyílt törések keletkeztek a lábán, és több műtét is áll előtte. Bár ezek közül azóta több operáción is átesett, lapunknak nemrég elmondta, hogy a karácsonyt is kórházban töltötte, ráadásul egy darabig még biztosan nem térhet haza, mivel egy komoly fertőzéssel is meg kell küzdenie.

Most már lassan azért el kéne kezdeni járni, lassan ki kéne szedni a fixateurt, de ez még nem történt meg, ugyanis elkaptam egy nagyon-nagyon durva fertőzést – számolt be a kétgyermekes édesanya az Instagram-oldalán megosztott bejegyzésében, amelyet a 24.hu szúrt ki.

Évával közölte az orvosa, hogy akár a lába elvesztése is szóba jöhet, olyan súlyos sérüléseket szenvedett!

"A balinéz orvosom javaslatára jöttem haza, aki azt mondta, hogy bármi megtörténhet. Sajnos ki sem merem mondani, hogy nem biztos, hogy lesz lábam..."

Az említett szakember tanácsára hozta meg a döntést, hogy inkább hazatér, hiszen Magyarországon jobb kilátások vannak a gyógyulásra, az orvosok ugyanis itthon – mint mondja – más gyógyszereket is alkalmaznak, mint az indonéz szigeten.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva