![]() |
A Sztárban Sztár All Stars győztese és öccse úgy különböznek egymástól, mint a tűz és a víz. Ettől függetlenül tudják, bármiben számíthatnak a másikra. |
Peter Srámek testvére mindössze 3 évvel fiatalabb bátyjánál, így szinte együtt nőttek fel. „Mindent együtt csináltunk, ugyanazokat a játékokat, filmeket, programokat szerettük. Ugyan néha összerúgtuk a port, de ezek nem tartottak sokáig. Jó testvérek voltunk már gyerekkorunkban is” – kezd bele Peter a Story Magazinnak.
A híres varázsló és asszisztense
Martin is hasonlóképp emlékszik, támogatták egymást, amiben csak tudták. „Peti már gyerekként is imádott a figyelem középpontjában lenni, rendszeresen szórakoztatta valamivel a környékbeli srácokat. Leggyakrabban azt találta ki, hogy ő egy híres bűvész vagy varázsló, és különböző attrakciókat mutatott be. Én meg az asszisztense voltam ezekben a mutatványokban, általában nagy sikert arattunk a többieknél” – meséli nevetve Martin. Az idilli testvéri egység aztán némiképp megtört egy időre, amikor Peter 15 évesen Pozsonyba költözött. „De még ekkoriban is tudtuk, ha baj van, mindig ott leszünk egymásnak. Kamasz voltam, barátnőm lett, más dolgok lettek fontosak. Majd a konzervatórium után szinte azonnal jött a Rising Star, ami végérvényesen megváltoztatta az életemet” – mondja örömmel az énekes.
Nem volt mindig így
Az énekes és testvére természetesen a karácsonyt is együtt töltötte, hisz ilyenkor náluk is összegyűlik a család. Ma már sokkal jobban örülnek ennek, mint az ajándékoknak, de ez nem volt mindig így. „Évekkel ezelőtt kinéztem magamnak egy laptopot, amit aztán karácsonyra meg is kaptam. Annyira megörültem neki, hogy elkezdtek folyni a könnyeim. Majd kiugrottam a bőrömből. Máig nem dobtam ki, mert annyira kedves emlék, pedig már rég nem működik” – eleveníti fel Peter a családi emléket.
Bővebben a Story.hu oldalon olvashatnak