![]() |
Takáts Tamás a rockerélet ellenére is részt tudott venni a fiai, Máté és Márton életében. |
A sok együtt töltött idő és a köztük lévő szoros kötelék pedig azt eredményezte, hogy a fiúk –az apjuk nyomdokaiba lépve – mindketten zenészek lettek.
- Takáts Tamás, a rocksztár élet és a válása ellenére is teljes értékű édesapja tudott lenni a két fiának, Máténak és Mártonnak
- Máté színészként végzett, de már négy éve saját zenekarában játszik
- Apa és fia először lépnek együtt színpadra
Először látható egy színpadon Takáts Tamás és Takáts Máté, mégpedig a Duna Csináljuk a fesztivált! szombati lírai gálaműsorában, ahol a Mesélek a bornak című dalt adják elő. Apa és fia számára óriási élmény volt a produkció és a felkészülés.
– Nagyon szeretjük egymást, és ez jó alkalom volt az együttlétre. Nem lakunk már együtt, de gyakran találkozunk. Olyankor természetesen szakmázunk, zenélünk, és Máté mindig megmutatja, hogy éppen milyen dalokon dolgozik. A koncertjein is ott vagyok, ha tudok – mesélte a Blikknek a Karthago frontembere, aki úgy emlékszik, a két fia már a pólyában is zenét hallgatott. – Máté az öccsével együtt már gyerekként zenekart alapított az ágyon ugrálva.
– A homokozóban ülve is dalokat énekelgettem ahelyett, hogy játszottam volna a többiekkel – vette át a szót Máté. – Anyák napján már szólókat énekelgettem. Azt láttam, hogy apa boldog a színpadon és boldogságot ad az embereknek, ezért én is ezt akartam csinálni. A taksonyi első koncerten Marcival együtt játszottunk a Transmittersben. Mindkettőnknek az volt az első koncertje. Volt még egy kis megmaradt jég, amin elcsúsztam, de mint akinek semmi baja, lenyomtam a koncertet. Másnap pedig nem bírtam kikelni az ágyból, mert – mint kiderült – eltört a térdem.
Tamásnak ellentmondásos érzései voltak, amikor a fiai is zenésznek álltak.
– Éreztem, hogy ezt nem lehet kikerülni. Büszke vagyok rájuk. Amikor a Karthago negyvenedik születésnapján a tagok gyermekei álltak színpadra, és megláttam Mátét és Mártont, összerogytam a meghatottságtól – csuklott el most is a zenész hangja. – Ugyanakkor mindig figyelmeztettem őket, hogy ez a szakma ingoványos talaj, és nem feltétlenül a tehetségtől függ, nagy mázli is kell ahhoz, hogy valaki ebben karriert tudjon csinálni. Éppen ezért vártam el tőlük, hogy legyen egy másik szakmájuk is. Ezt mind a ketten teljesítették, de a művészettől nem tudtak elszakadni.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak