topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 
 petersramek

 Peter Srámek őszintén mesélt arról, mennyire bántja őt, hogy a korábbi szeretetteljes viszony után, Marietta, a tragikus sorsú Zámbó Jimmy nővére, ma már mennyi mindent beszél a háta mögött róla.


- Lehet, hogy az a baj, hogy nem köszönöm meg nekik minden egyes fellépésen, hogy segítettek ennek az egésznek az elején. Én mindig mondom, hogy Árpy is, Marietta is és az egész család, Krisztiánt is beleértve nagyon sokat segítettek - mesélte a Sztárban Sztár idei győztese a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor felvételén, amely pénteken 19 órától érhető el a Frizbi TV YouTube-csatornáján.

Srámek úgy vette észre, hogy sikerei kezdetén változott meg Marietta viselkedése.

- Megtudtam, hogy kibeszél a hátam mögött. Nem szeretem a kétszínű embereket. Ha valaki a hátam mögött kibeszél. Hálátlan dög, ezt mondta, és ez csak egy dolog a sok közül. Nem hiszem, hogy annyi év után tartozom valakinek valamivel - mondta Srámek, aki úgy érzi, Marietta talán féltékenységből teszi mindezt, pedig ő igyekszik mindig mindent mindenkinek megköszönni, aki lendületet adott a karrierjének.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva