topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 aradszky uj4

 Hihetetlen, hogy rohan az idő! Már hét éve, hogy Aradszky László nincs köztünk.

A legendás táncdalénekes 2017. október 8-án hunyt el, és már két éve, hogy felesége, Éva is imádott férje után ment, akivel 47 évig éltek boldog házasságban.
Aradszky László 50 éves pályafutása során a hazai szereplések mellett számtalan európai országban fellépett, többször járt Kanadában és Amerikában, sőt, megfordult Ausztráliában is. Az idősebb generáció a mai napig fújja a slágereit. 1970-ben vette feleségül Évát, házasságuk nagyon különleges volt. 47 éven keresztül, egészen a táncdalénekes haláláig nagy boldogságban éltek együtt. Éva a férje halála után is azt mondta, ő volt a tökéletes férfi. A Kiskegyednek elárulta, miért.Aradszky László és felesége Éva forrás TV2

Aradszky László és felesége, Éva - forrás: TV2

– Laci minden nap megdicsért, hogy milyen jól nézek ki. A tükörbe tudok nézni, és látom, hogy elszaladt az idő, de azért jólesett, hogy ő még mindig szépnek lát. Rengeteg önbizalmat kaptam tőle. Egy szakmában dolgoztunk, én 30 évig a tévében sminkeltem zenészeket is. Olyan büszkén mondta, hogy imádnak téged a kollégáim és agyondicsérnek. A házasságunk pedig azért működött ennyi ideig, mert meghagytuk egymás szabadságát. Mindkettőnknek külön szobája volt, bizonyos kor után már kell a magánszféra – mesélte.

Forrás: Blikk Rúzs

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva