Apa-fia programnak indult, kudarc lett a vége. Varga Viktor és édesapja igazi kalandvágyók, ezért kitalálták, hogy közösen építenek egy katamaránt, majd vízre szállnak. |
Igen ám, de nem minden úgy sült el, ahogy azt elképzelték: az éjszaka közepén hajótörést szenvedtek, s majdnem a Dunába fulladtak.
Varga Viktor mindig elő tud rukkolni valamilyen érdekes vagy extrém ötlettel. Legutóbb az Ozora Fesztiválon bulizott meztelenül a barátnőjével, ami miatt egyesek kiakadtak, mások pedig úgy gondolták, ennek természetesnek kellene lennie. Később sem szégyenlősködött, egy horvátországi kiruccanás során dobta le magáról a textilt a tengerparton. Az énekes rendkívül laza és szabadelvű, és most sem hazudtolta meg magát: kitalálta, hogy építsenek egy katamaránt az édesapjával.
A munkálatokat el is kezdték, amelyekbe bepillantást engedett követőinek a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében. Igencsak jól haladtak az építéssel, ám amikor tesztelni akarták az elkészült hajót, valami balul sült el, amiről részletesebben is beszámolt.
Megvolt a vízretétel, sajnos, hajótöröttek lettünk, majdnem belefulladtunk a Dunába. Az első gázhúzásnál kettétört az a szerkezet, amire ráraktuk a motort, úgyhogy cumi... Édesapám húzta ki a hajót, én meg tartottam a motort, hogy be ne essen a vízbe
– írta Viktor.
Forrás: Blikk