topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Budapest – Kitartásának köszönheti az egykori Fiesta együttes frontembere Csordás Tibi, hogy nem történt nagyobb baj! Az énekest ugyanis nem hagyta nyugodni az orvos diagnózisa, ezért egy másik doktortól kért újabb szakvéleményt, aki azonnali műtétet javasolt.

Egy kis dudorral kezdődött Tibi kálváriája, amelyet az alhasa oldalán fedezett fel. Azt hitte, hogy az intenzív edzések eredménye, amit talált, de később kiderült, hogy komolyabb a probléma.

Orvoshoz fordultam, aki megállapította, hogy kétoldali lágyéksérvem van. Azt mondta, nem kell műteni, csak ha nagyobb lesz, engem azonban nem nyugtatott meg a diagnózis, mert állandó, kellemetlen érzés volt bennem, feszült a hasam és a lábaim is zsibbadtak. Amikor utánaolvastam a lehetséges veszélyeknek, felkerestem egy másik szakorvost – kezdte a Blikknek az énekes. Mint kiderült egy sérv gyakorlatilag bármikor kizáródhat, illetve befelé is nőhet, ezáltal okozva például a lábzsibbadást. Így doktor úrral közösen az azonnali műtét mellett döntöttünk, aki férfiököl nagyságú sérvet távolított el.

Csordás Tibi nehéz heteket tudhat maga mögött, hiszen a műtétet megelőzően már az állás is nehezére esett a fellépéseken, annyira zsibbadtak a lábai, míg a beavatkozás óta az ágyból való felkelés okoz problémát.

A koncerteket le kellett mondani vagy áttenni másik időpontra, hiszen egy hónapig kímélni kell magamat, az edzést pedig fél évre el kell felejtenem, utána is csak szép lassan vezethetem vissza a mozgást a mindennapjaimba – árulta el az énekes, aki nem csak a beavatkozás miatt tudhat nehéz napokat maga mögött, de a magánéletében is szomorú időszakon van túl.

Tibi és felesége, Csilla jó ideje szeretnének kisbabát és noha kétszer is közel álltak már hozzá, hogy bővüljön a család, mindkét babát elvesztették. Tibi azonban továbbra is optimista.

– Mindenféle kivizsgáláson jártunk az elmúlt hónapokban és mindkettőnknél mindent rendben találtak – mesélte. Reménykedünk benne, hogy hamarosan sokkal örömtelibb hírekről is beszámolhatok majd.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva