topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

husvet

kordabalazs megje02

Szerencsére az autó mögött egy mentő jött... Korda György felesége, Klárika évekig járt asztrológushoz. Tőle tudta meg, hogy hamarosan műsorvezetőként is képernyőre kerülnek a férjével. Mindezt öt évvel azelőtt mondta a szakember, mielőtt kiderült: férje pókert fog közvetíteni a televízióban. Azt is mondta neki, hogy a sikerből neki is kijut majd, valószínűleg az látta, hogy a férje mellett fogja vezetni a műsort.

De nemcsak az asztrológiában, hanem a védőangyalokban is hisz az énekesnő, amit egy igen szerencsétlen, de egyben szerencsés esettel magyaráz:

– Volt egy nagyon csúnya balesetünk, és ha nincs védőangyalunk, biztosan egyikünk sem élne már, nem menekültünk volna meg. Tizenöt-húsz éve történt ez az eset; nem is beszhéltünk róla, mert végül ép bőrrel megúsztuk – árulja el Klári a Star magazinnak. – Csak arra tudok gondolni, hogy volt ott valaki, aki elrántotta a kormányt és megvédett minket a veszedelemtől. Ha nem így történik, frontálisan ütközünk: a kocsink ehelyett berepült egy napraforgótáblába. Szerencsére a velünk majdnem ütköző kocsi mögött egy mentőautó jött, így rögtön meg tudtak vizsgálni minket. Azóta úgy érzem, hogy ha mellettem ne is, de Gyuri mellett biztosan van egy különleges személy, aki vigyáz rá. – meséli az énekesnő, aki bár nem bújja az ezoterikus magazinokat, ha alkalma adódik, szívesen kutatja a jövőjét. Az elmúlt években több szakemberrel is beszélt, aki különleges dolgokat árult el az életéről. A múltban olyan eseményeket is megjósoltak, melyek hatalmas változást hoztak az életükbe.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva