Get Adobe Flash player

fasyadam nagykep_iwiwewA Fásy Mulató zenei show műsor ötlete a 1999-es év végén pattant ki a rendező, és egyben a névadó Fásy Ádám fejéből. Ebben az évben jelentkezett először a hegyeshalmi Paprika Csárdából egy szilveszteri műsorral. A produkció azonnal hatalmas sikert aratott a nézők és a résztvevők körében egyaránt. A kedvező fogadtatás és a nagy siker arra sarkallta a rendezőt, hogy érdemes lenne hetente egy állandó műsorral jelentkezni, mely tartalmilag azokat a művészeket, embereket vonultatja fel, akiket vagy elfelejtett a média, vagy még fel sem fedezett. Az első adás nagy sikere után az állandó műsornak a budapesti Vigadó Étterem adott otthont, mely szombat esténként jelentkezett a Magyar ATV csatornáján, hétfői ismétléssel.

 

2001. július 28-án a Fásy Mulató egy színvonalas vidéki rendezvényen, mely magában foglalta a Szőke Tisza Szépe szépségkirálynő választást is, egy 3 órás élő műsort adott Tiszaújvárosban. A rendezvény hatalmas tömeget vonzott, közel 30 000 ember élvezte a műsort a Tisza parti városban. A rohamosan emelkedő nézettségi mutatók meggyőzték a szervezőket arról, hogy a folyamatos fejlesztés és a tartalmi bővítés elnyerte a nézők tetszését. November végétől már a Moulin Rouge-ban kerültek felvételezésre a műsorok. A visszajelzések szerint határainkon túl is nagy érdeklődés követte a produkciót, számtalan levél érkezett a szerkesztőségbe Erdélyből, Szlovákiából. A szentestén sugárzott Karácsonyi Fásy Mulató, mely a Vidámszínpadon került rögzítésre, különösen kedves volt a műsor készítői számára, hiszen alkalmuk nyílt a jászfelsőszentgyörgyi óvodásokat és iskolásokat vendégül látni a műsorban. Az Asix Rt. felajánlásainak köszönhetően édességet, üdítőital, süteményt, valamint egy színes televíziót ajándékoztak a gyerekeknek ezzel is emlékezetessé téve számukra a szeretet ünnepét. A 2 és fél órás Szilveszteri Különkiadás a százhalombattai Ebadta-Pizzériából jelentkezett, ahol már a megérkezésükkor fergeteges szilveszteri hangulat uralkodott. Ez idő tájt született meg a Fásy-Mulató dal is, melynek írója és zeneszerzője Kaszás Péter.

 

2002-ben tovább folytatódott a Fásy Mulató sikerszériája. Tévéfelvételek és fellépések követték egymást. A sikeres év zárásaként Várgesztesről jelentkezett a szilveszteri különkiadás egy igazán fergeteges műsorral.

 

2003-ban tovább folytatódtak a szabadtéri fellépések, a csapat turnéra indult az országban. Tápiószentmártonban gigantikus élő műsorral jelentkezett a Fásy Mulató. Ebben az évben is igazán emlékezetesre sikerült az óévbúcsúztató-újévköszöntő tévéfelvétel, melyre a budapesti Kaméleon Klubban került sor.

 

2004-ben az előző évekhez hasonlóan sok új arccal ismerkedhettek meg a nézők, miközben a Mulató állandó sztárjai sem merültek feledésbe. A műfaji sokszínűség jegyében a popzenétől kezdve a komolyabb műfajokon át a mulatós zene képviselői is helyet kaptak a műsorban. Az erdélyi fellépéseket kitörő lelkesedéssel fogadta a helyi közönség. Az esztendő záróakkordjaként Hajdúszoboszlón, a Hotel Silverben került megrendezésre a szilveszteri Fásy Mulató.

 

2005-ben ismét újabb arcokkal, feltörekvő tehetségekkel bővült a Fásy Mulató tárháza. Szabad téri fellépéseik hatalmas, több ezres tömegeket vonzottak. A rajongók többek között Szolnokon, Százhalombattán és Nyíregyházán láthatták élőben kedvenceiket. Hajdúszoboszlón olyan neves előadók léptek a színpadra, mint a Karthago együttes, Tóth Vera, vagy Mága Zoltán és az Angyalok. A karácsonyi és szilveszteri műsornak igazán hangulatos otthont adott Pécs városa.

 

2006 februárjában nevet és arculatot váltott a műsor. Zeneexpressz címen sugározta tovább az adásokat az ATV csatornája. A tartalom és a küldetés azonban változatlan maradt: műfaji sokszínűséggel, újabb és újabb tehetségek felvonultatásával kielégíteni a közönség igényeit. Bár a televíziós adás neve megváltozott, a köztudatban Fásy Mulató néven említi mai napig is a közönség. Emlékezetes fellépések és tévéfelvételek kerültek megrendezésre szerte az országban, például Veresegyházán, Százhalombattán, Baján, Vámospércsen és Kőrösladányban. A Kaméleon Klubban hajnalig tartó mulatozással búcsúztatták ezt a kiemelkedően sikeres évet.

 

2007-ben tovább száguldott a Zeneexpressz vonata. Számtalan felkérésnek tettek eleget a műsor létrehozói. Sok más helyszín mellett Medgyesegyháza, Kőrősladány, Vizslás közönsége is tapsolhatott a művészeknek. Abádszalókon szinte rekordokat döntött az összesereglett nézők száma. Inárcson az igazán festői szépségű Kerpner Udvarház több televíziós felvételhez is helyszínt és kiemelkedő vendéglátást nyújtott.

Itt került megrendezésre a szilveszteri műsor, olyan hírességek közreműködésével, mint L.L.Junior, Szekeres Adrien, az Apostol együttes, Ökrös Oszkár, Rácz Gergő, a Desperado, Stefano és még sokan mások. Természetesen a műsor állandó fellépői sem maradhattak ki a maratonira sikerült előadásból. Ezt a műsort még emlékezetesebbé tette Fásy Ádám kislányának, Zsülikének a fellépése, aki egy szívhez szóló dallal lepte meg a közönséget. A nagy sikerre való tekintettel ez év januárjában egy pótszilveszteri mulató került megrendezésre ugyanitt. Hamarosan szintén Inárcs ad otthont a műsor fennállásának 8. évfordulóját ünneplő Születésnapi Parádénak.

 

A 2012-es évtől Fergeteges műsorral, kiváló előadókkal várja hétről hétre a szórakozni vágyókat a Nóta TV csatornáján a Zeneexpressz. A műsor házigazdája, Fásy Ádám immáron tizenkét éve dolgozik rendületlenül a produkció sikeréért, a közönség elégedettségéért. Csütörtök és Szombat esténként több mint egymillióan kapcsolnak a Zeneexpressz adására. Az AGB kimutatásai szerint a műsor az előkelő harmadik helyen áll nézettségben, csak a két nagy kereskedelmi csatorna előzi meg.

FacebookIWIWGoogle bookmark