topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Várunk mindenkit zenés vonatunkon, kis hazánk legnépszerűbb előadóival várunk Benneteket a Zenebutikon!

 

A vasárnap estét Varga Viktor szerzeményével kezdjük, majd Zámbó Krisztián érkezik a színpadra. A Zeneexpressz atyja, Fásy Ádám Bruno Maestroval karöltve énekli el az ,,Imádok útra kelni” című slágert, a folytatásban pedig Weisz Viktor Komár László örökzöldjével emeli az est fényét. A Desperado zenekar közel két évtizede koptatja kis hazánk és határos országaink színpadait, természetesen ők sem hiányozhatnak a szilveszteri sztárparádéból, ahogyan Fásy Zsüliett sem, aki egy egyveleggel illetve az ,,Azt a kutya mindenit” című nótával kedveskedik Nektek! A színpadon Bebe is feltűnik, majd tovább fokozzuk a hangulatot, erről a latin zene nagymestere, Csordás Tibi gondoskodik, majd az est házigazdája, Fásy Ádám is mikrofont ragad. Előadásában a leghíresebb mulatós egyvelegekből összeállított mix-et hallhattok!

 

Apostol


Hétfői első előadóink, Sólymos Tóni és az Expressz csak úgy száguldanak! Vannak olyan énekesek, akiken nemes egyszerűséggel nem fog az idő, ilyen az örökifjú Aradszky László is. Singh Vikit követőn színpadra lép az Apostol együttes is, méghozzá a ,,Kislány vigyázz” című szerzeménnyel. A továbbiakban Herceg Dávidé, Gyulai Vikié és Galambos Lajosé a főszerep. Hogy a hangulat ne hagyjon alább a Disznótoros Kolbászfesztivál porondjára érkezik Szabrina & Andris. A műsor megkoronázása képpen Nótár Mary és Fásy Ádám közös egyvelege csendül fel.

 

Zámbó Krisztián


Kedden debreceni felvételeinkből is megtekinthettek többet is, a sort Zámbó Krisztián nyitja egy szívhez szóló melódiával. Őt a számos slágert jegyző Desperado követi közkedvelt dalaival, majd Lakatos Krisztián előadásában hangzik el Máté Péter egyik leghíresebb örökzöldje. Zoltán Erika éppoly magával ragadó most is, mint pályája kezdetén, még mindig ő a „túl szexi lány”! A Váradi Roma Café tagjai kivétel nélkül profi zenészek, a zenéjük egyedisége és magas minősége miatt gyorsan közkedveltek lettek. Az őket követő Apostol együttest méltán nevezhetjük korszakalkotónak, lassan 50 éve a magyar könnyűzene meghatározó alakjai!


Szálljatok fel a Zeneexpresszre vasárnap 21 órakor, illetve hétköznaponként 12.10-kor!
 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva