topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

korda megje01

Szorgalmának és kitartásának köszönhetően tart most Korda György ott, ahol. Ám nem volt ez mindig így, a kábelgyárban való söprögetéstől hosszú volt az út a Rózsadombig.

Kedvenc filmem A keresztapa-trilógia, számtalanszor láttam már. Svédországban turnéztam 1975-ben, amikor a világpremiere zajlott az első résznek, így Stockholmban tekintettem meg először. Az énekest a történeten kívül a film zenéje fogta meg leginkább, ami később itthon egybeforrt a Korda névvel. Életemben eddig több mint ezer dalt énekeltem el, de olyan sikeres nagy számot nem, mint A keresztapa zenéjére magyar szöveggel S. Nagy István által írt Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem! Sokszor változtatok a repertoáromon, de ez még sosem maradt ki - mondja

A családot felemlegetve meséli el, hogy a szülei még a második világháború után váltak el, de az ő életében ez komoly törést nem okozott, az édesanyjánál is otthon érezte magát, az édesapjánál is, ahol a két nagynénje kényeztette el rendszeresen. Meseszép gyerekkorom volt, a szüleim sziklaszilárd hátteret biztosítottak, anyagilag és erkölcsileg" – emlékszik vissza.

 A gyerekkor után elmeséli, hogy már befutott sztárként hívták be két évre a katonasághoz. Először attól tartott, ez a végét jelentheti énekesi pályájának de egészen másképp alakultak a dolgok. Azt hittem, vége a karrieremnek, de kiderült, hogy szereztem háromszáz új rajongót! Bebizonyítottam nekik, hogy én is olyan vagyok, mint ők, emiatt örökre a szívükbe zártak. Akikkel ott bajtársak voltunk, életünk végéig kitartunk egymás mellett – meséli.

Szóba kerül aztán az első feleség,e Kovács Ibolya primadonna is, akivel igencsak kevés időt töltöttek együtt. Csupán négy hétig tartottak a mézesheteink, utána nagyon ritkán látogathattam haza a sorkatonai szolgálatból, így lassan elhidegültünk. Mire leszereltem, már külön folytattuk az életünket, de barátok maradtunk. Hivatalosan húsz év múlva váltunk el, akkor is csak azért, mert beleszerettem Kláriba, akit el akartam venni – meséli.

Amikor a katonaság után kikerült a nagybetűs életbe, már tudta, hogy számára teljesen elképzelhetetlen, hogy minden nap bejárjon egy munkahelyre. Emiatt először a színészi pálya irányába próbálkozott, de nem sikerült bekerülni a színművészetire. Ezt nem igazán bánja, mert neki nem a színészet, hanem maga a színpad volt az álom.

Aztán az apja beadta a kábelgyárba, ahol udvari takarítóként alkalmazták. Bár csak pár napig dolgozott ott, életének meghatározó pillanatai voltak ezek. Miközben söprögetett, a többi munkást énekléssel szórakoztatta, ami nagyon hamar megtetszett az ott dolgozóknak. Korda ekkor döntötte el, hogy ő bizony énekes szeretne lenni. Ezek után került Vécsey Ernő énektanárhoz, a többi pedig már jött magától.

A sztárság hamar jött, szingliként nagykanállal falhatta az életet az énekes, ám ekkor toppant be az életébe Balázs Klári . Bevallása szerint sosem volt egy hűséges típus, pedig az összes előző barátnőjét szerette és tisztelte. Ám Klári ebben is különleges volt.

Balázs Klári és Korda György

„Klárival az első komolyabb együttlétünk után azt éreztem: hoppá ez valami más! Fülig szerelmes lettem, úgy, hogy az még ma is tart.(...) Javában együtt éltünk, amikor egy korábbi szerződés értelmében hónapokra el kellett utaznom Amerikába. Annyira hiányzott odakint Klári, hogy szilveszterkor felhívtam, majd csak annyit mondtam: 'Küldöm a jegyet, gyere azonnal!' Ő meg másnap repülőre ült. Azóta egy napot sem töltöttünk külön” – meséli el az azóta is tomboló szerelemükről. Szülei elvesztése nagyon megviselte, ám azóta Klárira számíthat mindenben. „Ma ő az én hátországom” – mondja. A lelke mellett a fizikai egészségére is odafigyel a felesége, ellenőrzi, mit eszik és iszik az énekes. Sok gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt, és mindig odafigyel, hogy jusson idő minőségi alvásra. A pihenésről pedig elárul egy titkot is: A hosszú fellépéseken (...) a feleségem az én nagy trükköm: amikor fél óra után elfáradok, Klári énekel pár szólószámot, én meg azalatt jól kipihenem magam a színfalak mögött a közös záráshoz. 2012 és 2014 között Korda háromszor is kórházba került, mindháromszor az intenzív osztályon kezelték. Az utolsó ilyen esetnél az énekes már csak egy megoldást várt, ezért Istenhez fohászkodott– meséli.

Az utolsónál őszinte hittel kértem az intenzíven Istent, hogy vegyen magához, vagy segítsen továbbmennem. Azóta nyugodt vagyok. Többé nincs bennem félelemérzet, tudom hogy van, aki segít, akiben hiszek– mondta az énekes.

Forrás: Blikk

Fotók: Facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva