• _blank

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

  • Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Budapest — Tolvai Reni (28) számára fontos, hogy párja mindig szépnek és ápoltnak lássa.

 

 

Hiába alkot már kilenc éve egy párt az énekesnő és Kállay Saunders András (34), Reni szerint egy nő sosem hagyhatja el magát a szeretett férfi előtt.

Most, hogy készülünk a karácsonyi koncertshow-ra Radics Gigivel, Dér Henivel és Király Lindával, sokat gondolkodtam azon, vajon miben rejlik a dívaság. Azt hiszem, bennem már egészen pici koromban elég erősen megmutatkozott ez az életérzés, kétévesen már anyu magas sarkúit próbálgattam, kutattam a sminkcuccai között, és állandóan a középpontban akartam lenni – emlékezett vissza az egykori Megasztár-győztes. Éppen ezért nem is engedi, hogy a rajongók ne azt a képet lássák róla, mint amihez a színpadon hozzászoktak.

 

– Fontos számomra, hogy ha valaki felismer, akkor azt a Tolvai Renit lássa, amihez hozzá van szokva. Ragaszkodom hozzá, hogy mindig rendben lássanak, így még a boltba sem szaladok le smink nélkül, kényelmetlenül érezném tőle magam – mondta az énekesnő.

Tolvai Reni és Kállay Saunders András

Andrással stílustanácsokat is adnak a másiknak, de őszintén megmondják, ha valami nem tetszik nekik (fotó:Facebook)

Tolvai Reni azonban hozzátette, bár a színpadon szereti kiélni a dívaénjét, otthon viszont ő is lazábban öltözködik.

– Én is laza és kényelmes ruhában vagyok a négy fal között, ahogy minden ember, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elengedem magam. Egy kapcsolatban szerintem rettentő fontos, hogy mindig nő maradj, én is odafigyelek arra, hogy Andris előtt minden körülmények között ápolt legyek, szép legyen a hajam, és ha nem is vagyok sminkben, de ápolt legyen az arcbőröm. Ahogy én magammal szemben, ő is kritikus ilyen szempontból – vallotta be az énekesnő.

Tolvai Reni az az előadóművész, aki gyakran változtatja külsejét és nem riad vissza az extravagáns megjelenéstől és az erős sminkektől sem, szeret új dolgokat kipróbálni és kísérletezni.

– Andrissal őszinték vagyunk egymással, ha nem tetszik neki valamelyik hajszínem, akkor azt megmondja, de akkor általában én sem vagyok megelégedve vele, úgyhogy szerencsére egyezik az ízlésünk. Viszont ha nekem nem tetszik valami, én sem rejtem véka alá és általában ő is megfogadja az én tanácsomat.

 

Forrás: Blikk

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben