topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

81 éves korában hunyt el a legendás táncdalénekes, parodista-színész.

 

Rövid betegség után távozott közülünk, az egész ország gyászolja. Munkásságáért megkapta az Artisjus és a Hungaroton életműdíját, elsőként vehette át a tiszteletbeli pénzügyőr címűt, 2014-ben pedig Szenes Iván életműdíjjal tüntették ki.

Koós Jánost évtizedeken keresztül szoros barátság fűzte pályatársához, Aradszky Lászlóhoz. Napi kapcsolatban voltak, így Aradszky özvegyét, Évát nagyon megrázta a hír. Lakásukban számos ereklyét őriz, melyeken végignézve annyira felkavarták az emlékek, hogy rosszul lett, szerencsére a család és a barátok gondját viselték. Különösen fájó volt Aradszky Évának, hogy párja temetésén Koós János ezt mondta: "Lacikám, nemsokára megyek utánad!" - és ahogy mindig, sajnos ezúttal is betartotta az ígéretét.

 

 

Szenes Andrea édesapja révén már gyermekkora óta ismerte Koóst. Mindig pótapaként, nagy testvérként tekintett rá, pár nappal halála előtt beszélték meg, hogy Szenes Iván 95. születésnapi emlékműsorában fel fog lépni. Kislányként is nagyon szerette hallgatni, ám megesett, hogy ki akarták küldeni, ilyenkor elbújt a zongora alá, így született meg a "Kislány a zongoránál" című szerzemény!

 

 

A Zeneexpressz csapata a művészről készült archív felvétellel búcsúzik a legendától!

 

Koós János ismert volt hatalmas fradizmusáról is, rendszeresen kijárt a mérkőzéseikre. Egyszer egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a Ferencváros annyira szereti, mint a feleségét, de ezt az asszony megbocsájtja neki, hiszen mindkét szerelem egy életre szól.

Feleségét, Dékány Saroltát egy fesztiválon ismerte meg, szerelem volt első látásra. Tavaly megjelent, Koós kapitány képtelen képeskönyve című önéletrajzában így fogalmazott: "Egy olyan nővel élek együtt, aki biztos hátteret nyújt, olyan békét és nyugalmat, mint egy kotlóstyúk. Aki a szárnyai alatt dédelgeti a két gyereket, de még a férjét is, aki rettenetes természetével nem biztos, hogy mindig rászolgált erre."

Az énekesnek mindig a humor volt a legnagyobb fegyvere, így sokak számára meglepő lehet, hogy rettegett a haláltól. Barátainak elvesztése minden alkalommal nagyon megviselte, mély gyászba burkolózott, és még a telefonszámukat sem törölte ki. Mikor erről kérdezték, ezt nyilatkozta: "Beszélni sem szeretek róla, megvisel. Az élettel szeretnék foglalkozni, amíg itt vagyok. A színpaddal, a közönséggel, a humorral. Az elmúlás elkerülhetetlen, nincs értelme elmélkedni róla"

Művésztársai is megrendültek a hír hallatán, Fásy Ádám és Fásy Zsüliett egy közös képpel búcsúzott Koós Jánostól.

 

"Amíg éltél szerettünk, sohasem feledünk. Fülünkben cseng tisztán a hangod. Legyen lelkednek örök béke és nyugalom!" - írta a kép alá

 

Korda György szinte lelki társának tekintette a parodistát, feleségével együtt a Mokkában meséltek emlékeikről.

 

 

Zalatnay Sarolta szerint addig fog tovább élni Koós, amíg megőrizzük az emlékét.

 

 

Koós János temetése március 20-án lesz a Farkasréti temetőben. A Makovecz-terem előtti ravatalnál a szertartásra érkezők egy szál virággal róhatják majd le kegyeletüket 13.30 és 14.30 között.

 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva