topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Az énekes és párja már nagyon várja a májusban érkező picit.

 

Nagy a készülődés az otthonukban, a baba érkezéséig szeretnének végezni a felújítással és a gyerekszobával. A nevét még nem találták ki, sőt, babonából még a kiságyat sem vásárolták meg. 

„Isten áldásának tartom minden gyerekünket, de most határtalan az örömöm, hiszen teljesült a vágyunk: a párommal, Tündivel szerettünk volna egy kislányt a fiaink mellé” – mondta boldogan Kis Grófo. „Úgy tűnik, az idei tavasz hozza a legszebb ajándékot a számunkra. Amikor Tündi szólt nekem, hogy terhes, itthon a korai teszt miatt az orvosok még nem tudták megmondani a magzat nemét. De annyira izgultam, hogy nem tudtam kivárni az időt, és egy amerikai laborban végül megállapították, kislányunk születik” – tette hozzá.

 

Kis Grófo és családja

 

„Hogy bent leszek-e a párommal a kórházban? Persze, de csak a folyosón, mert a szülőszobába nem megyek be. Végig szurkolok majd Tündinek, ahogy a két fiunk születésekor is tettem. Utána pedig három napig bulizok” – árulta el Kis Grófo.

 

 

Képek: facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva