topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Az énekesnőnek mozgalmasan teltek az utóbbi évei, 2 éve megszületett fia Kolos, most pedig újult erővel vetette bele magát az éneklésbe.

 

Azt már kevesebben tudják róla, hogy nagy szenvedélye a főzés, férjével és kisfiával gyakorta ragadnak hármasban fakanalat. Már kiskorában is előszeretettel töltötte idejét a konyhában, ám a fortélyokat csak felnőttként sajátította el, miután elköltözött otthonról. A fellépések miatti utazgatás sok idejét elvette, ezért eleinte csak egyszerűbb ételekkel próbálkozott, ám férje hatására, aki szintén a gasztronómia szerelmese, ez hamar megváltozott. Zsuzsi elárulta, hogy a főzés igazi örömforrás számára, közben kiélheti a kreativitását, a legfontosabb azonban az, hogy örömet okozhat vele szeretteinek. Mióta ismét visszatért a színpadra, nem tud annyi időt tölteni a konyhában, mint előtte, ám még most is igyekszik kétnaponta főzni valamit.

 

Komonyi Zsuzsi kisfiával, Kolossal


A visszatérés némi stílusváltással is jár, ugyanis most már saját dalokkal színesíti a repertoárját, amiknek modern, popos lüktetése van. Nem titkolt célja, hogy ezekkel a fiatalabb korosztályt is meghódítsa. A rajongók ezeket hamarosan egy kislemez formájában szerezhetik majd be, illetve több klip is készül majd!
 

 

A Zeneexpressz közönsége a Hull a záporeső című dalt is hallhatta tőle Debrecenben!

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva