topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Közös munkára vágyik kedvesével Zámbó Jimmy fia: Krisztián azon dolgozik, hogy valóra váltsa közös álmait szerelmével, akivel olyan heves vérmérsékletűek, akár egy olasz pár!

 

A 38 éves énekes a Story magazinnak mesélt arról, hogy nyáron új otthonba költözött kedvesével, Takács Zsuzsival, a költözés pedig jó választásnak bizonyult, hiszen tiszta lappal indíthattak. Zámbó Krisztián úgy véli, Dömös megfelelő hely arra, hogy családot alapítsanak, szerelmüket pedig erősnek érzi, éppen ezért arra is hajlana, hogy közös vállalkozásba kezdjenek párjával.

 

Krisztián és Zsuzsi (foto: facebook)

 

– A szerelmünk erős, sok mindent túléltünk az elmúlt, közel nyolc év alatt. Persze, voltak nehezebb időszakok is, hiszen olyanok vagyunk Zsuzsival, mint a tűz és a víz. Izzik közöttünk a levegő. Néha meg tudnánk fojtani egymást egy kanál vízben, de a viták nem rombolják, hanem sokkal inkább fűszerezik a kapcsolatunk. Olaszos pár vagyunk, heves érzelmekkel, közben nagy terveink is vannak. Szeretnénk közös vállalkozást nyitni valahol Budapest közelében: egy szépségszalont és vendéglátó egységet. Szeretünk emberekkel foglalkozni, és ha összejön a közös munka, napközben sem kellene elválnunk egymástól – mondta a Story magazinnak Zámbó Krisztián, aki hozzátette: több gyermeknek is örülne.

 

Forrás: Blikk információ

Kiskép: facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva