topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Szombaton került megrendezésre a 2. TündérFutás Debrecenben!

 

Tavaly az elsőt is nagy érdeklődés kísérte, ugyanis közel ezer ember nevezett rá, ám idén még ezt is sikerült túlszárnyalni a rendezőknek, hiszen több ezren indultak el a különböző távokon (a legrövidebb 1500 m, a leghosszabb pedig 7500 m volt). Sőt, voltak olyan iskolák, akik komplett csapatot neveztek be! A korosztályt tekintve rendkívül színes volt a mezőny, a kicsiktől az idősekig sokan elmentek egy kicsit mozogni, még a rossz idő sem állította meg őket. Nevezési díj nem volt, az indulók jótékony alapon adakozhattak, amiből a nap végére több mint egymillió forint gyűlt össze. Ez 100%-ig a sérült és hátrányos helyzetű gyermekekre lesz majd fordítva.

 


Timi is tevékenyen részt vett az akcióban, hiszen a futás előtt koncerttel kedveskedett a látogatóknak. A jó hangulatot tovább fokozta a Happy-Time Táncegyesület valamint az Estella Hastánc Stúdió. Sőt, az első futamnál a rajtpisztolyt is az énekesnő süthette el!

 


 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva