Meglepetésútra vitte Szandit a férje. |
A máig töretlen népszerűségnek örvendő, kétszeres EMeRTon-díjas énekesnő és zenész férje, Bogdán Csaba a legnagyobb szeretetben és boldogságban nevelték fel három gyermeküket. Mivel Blanka, Domonkos és Csaba is felnőttek időközben, így a házaspár bűntudat nélkül utazhat kettesben.
A kapcsolatuk kiállta az idő próbáját, hiszen 30 éve együtt vannak jóban és rosszban, amit a máig nem múló szerelemnek és szeretetnek, meg persze, a rengeteg közös élményeknek köszönhetnek.
A házaspár évente többször kerekedik fel, hogy felfedezze fel Európát, de Amerika sem tűnik számukra olyan távoli úti célnak, amióta a lányuk, Blanka odaköltözött. Ezúttal viszont Szandi és Csabi kettesben utaztak, az énekesnő pedig úgy pakolta be a bőröndjét, hogy fogalma sem volt, hova tartanak.
„Meglepetés ez az út, a repülőtéren tudtam meg, hogy egy dél-franciaországi körút vár ránk. Annyira hálás és boldog vagyok! Köszönöm!" – újságolta a közösségi oldalán az énekesnő, aki minden bizonnyal a kalandjuk részleteibe is beavatja majd a követőket.
Forrás: Blikk